- Minden természetesen egy gyerektől indult... de mielőtt a kis Mircea (a versbéli Kis Miska) a világra jött volna, még nem voltam képes gyerekeknek írni, azt hittem, hogy az ilyesmi nekem sosem fog menni, és bevallom, a nem is gondoltam egy komoly dolognak. De, amikor Mircea-t vártam, és a bölcsője is már ott himbálózott egy régi elhagyatott csűr mellett, néztem a napot, és úgy éreztem, hogy körülöttem forog, akkor, ott a ház mögötti réten éreztem, hogy a dolgok megváltoznak... így született meg az első írásom, melynek a címe: Kukurigú-Kistörpe – ennél tréfásabb, gyerekesebb ugye, nem is lehetett volna.

Ekkor jöttem rá, hogy mennyire nehéz gyerekeknek írni.

-Ezért szeretne minden író jópofa lenni.
 - Azt hiszem, hogy a gondolatok és a szavak úgy játszadoztak egymással, akár az egerek a holdfényes éjszakában kint a mezőn, és nekem csak rengeteg rohangálás után sikerült őket elkapkodni, és a helyükre tenni.

-A kis sapkás egérkéket vagy a szavakat?

-Mindkettőt... szépen sorjában. És így szaladgálva találtam meg A gyerek alszik szavaknak a sok-sok jelentését. A házunk minden lakója meghitt ábrázatot öltve lépegetett, minden elnémult és aztán vele együtt ismét újra felébredt, akár a mesékben... a gyerekek mindig a realitás és a mesevilág határán kószálnak... és nekünk is itt kell lennünk, azt hiszem, hogy ez nagy titok, mert ez az egyensúly a két világ között nagyon fontos...

-Mi történik, amikor alszik?

 -Nevet álmában... Egy nagy kék csigabiga felmászik az ágy boltíves oldalán, kinyújtja a szarvacskáit, megtapogatja a levegőt, a gyerek megérinti egyik szarvát, közben egy egérke végigrohan a szobán hóna alatt az ellopott sajttal, de kis időre megáll, és egy ottfelejtett meséskönyvben gyönyörködik, lapoz is egyet...

-Ezért kapják el a tolvaj kisegeret?

 - Lehetséges, mert az a kis idő, amíg a könyv elvonja a figyelmét, éppen elegendő arra, hogy elkapják a farkincáját... Hát ez a Kukurigú-Kistörpe, ahol a gyerek azt álmodja, hogy leszáll az ágyból, odamegy az egérkéhez, felolvas neki és nevetve lapozza a könyvet,  miközben korcsolyázó egérkék ugrálnak elő, befagyott tavak jelennek meg, óriási tulipánok, lengő hinták és tündérek, jégpaloták, vörös bundás kiscicák, akik olyan fürgék, mint a paprika – hát hogyne nevetne a gyerek rajtuk?

Eszembe jut: mi lesz a sorsa? ... Vajon igaz, hogy elrendelve érkezik az idő, a maga megváltoztathatatlan módján? No, azt hiszem, itt léphetjük át a mesék világának határát... és besétálhatunk egészen messzire a mesék országába...