A Télapó megállította a szánt, fölemelkedett, meglengette a karjait, majd így kiáltott:
- Ej, haj, csillapodjatok, mert semmit nem hozok nektek,... rosszaságok! Aztán morgolódva visszaült a helyére, miközben apu fogta helyette a gyeplőt. Szeretett volna osztozni a Télapó bosszúságán, de leginkább hahotázni lett volna kedve.
Egy ideig így mentek, mendegéltek, és egyszercsak hirtelen egy csillagpor-felhőben találták magukat. Télapó összeszorított fogakkal morogta: „Hagyd, mert tudom, hogy ezt ki tette, és majd meglátják ők, amikor majd visszajövök.” Miután kiértek a felhőből, apu összeszedte a bátorságát, és megkérdezte Télapót:
- Télapó, hogy csinálod, hogy egyetlen éjszaka alatt mindenhová el tudsz jutni?
- Megmondom, hogy tudd, de csak egyedül neked árulom el – mosolygott titokzatosan a Télapó. – Egyszerű: olyan erővel rendelkezem, hogy képes vagyok megtöbbszörözni magam, akár milliószor is, annyiszor, ahány gyerek van a világon. De ugyanaz a Télapó vagyok, mindenik esetben. Így van az, hogy én valójában csak egyetlen gyerekhez megyek el, egyszer...
- Értem. – mondta apa – Van egy ajándékod az én gyerekem számára is?
- Persze hogy van. Ha nem csal az emlékezetem, akkor Mircea-nak hívják. Igaz?
- Mircea tudja, hogy apu próbapilóta, hogy mindig a felhők fölött röpül, és egyszer, amikor magammal vittem, meg is mutattam neki a te házadat.
Késő este volt már, amikor a Télapó szánja megállt a házunk előtt.
- Nézdcsak, – mondta Télapó apunak, és a zsákból kivett egy ajándékot nekem. – vidd ezt el neki!
- Nem jössz be?
- Nem, vissza kell térnem az én angyal-gyermekeimhez, mert amint láttad, ők sem jobbak a földi gyermekeknél...
- Szívből köszönöm, Télapó!
Apu bekopogott az ablakon, a Télapó szánkója meg szép lassan felemelkedett a levegőbe, és egy kisgyerek, aki eddig szépen aludt az ágyacskájában, most az ablakhoz szaladt, és miközben a házban felgyúltak a fények, így kiabált örömében:
- Visszajött apa a felhők tetejéről!
