Volt egyszer egy kislány, akit úgy hívtak, hogy Michaela.
Volt neki egy ikertestvére, akinek Wolfgang volt a neve.
Egy napon Michaela és Wolfgang a városba
szerettek volna menni, de Michaela tíz percnyi
keresés után sem találta meg egyik cipőjét sem.
-Haha, nem találja egyik cipőjét sem!
– kacagott Wolfgang.
De hamar elmúlt a nevethetnékje,
amikor rájött, hogy ő sem találja egyik cipőjét sem.
Most már mindketten a cipőjüket keresték.
Keresték, keresték, de sehol sem találták.
Keresték a nagyszobaajtó előtt és mögött,
a fürdőszobaajtó előtt és mögött, a szerkrényben
meg a hűtőben, de a cipők sehol sem voltak.
Végül Michaela megtalálta a jobblábas cipőjét.
Az ágy alatt volt. Aztán Wolgang is megtalálta a a
saját ballábas cipőjét a fotel mögött.
De a cipők másik párját egyik gyerek sem találta
-Most mit tegyünk? – kérdezte Michaela.
-Menjünk sétálni. Gyere, próbáljuk meg.
– ajánlotta Wolfgang.
Michaela hangosan így elmélkedett:
-Egy fél cipő neked, egy fél cipő nekem.
Én fölhúzom a jobb cipőt, és jobb lábbal ugrálok majd.
Te fölhúzod a bal cipőt, és bal lábbal ugrálsz majd.
És, hogy ne essünk el, egymásba fogódzunk.
Ahogy mondták, úgy is tettek.
Útközben találkoztak Martinnal.
-Ti mit csináltok itt? – kérdezte Martin.
-Egy új játékot játszunk. Az a neve, hogy ...
-Egycipőben Ugrálósdi! – egészítette ki Wolfgang.
