- Uhum-buhum, el ne menj,
Sok kicsi sokra megy,
Mi vasüstödet megrakjuk.
Szemétdombra elvisszük.

A szegény legénynek a földbe gyökerezett a lába, úgy megijedt a furcsa hangtól, de még arra sem volt ideje, hogy magához térjen, a bagoly máris hí­vta   a verebet,  a veréb hí­vta a vérebet,  a véreb hí­vta    az egeret, az egér hí­vta  a pelét, a pele hí­vta a békát, a béka hí­vta a bikát. Az állatok azonnal munkához láttak. Az egér, a pele és a béka a lim-lomot kapkodta. A szegény legény, a véreb meg a bika a teli vasüstöt tolta. A bagoly meg a veréb a barlang mélyéről hozta fel a kacatot. nigy ment a munka pirkadattól alkonyatig, mindennap.

Telt-múlt az idő, a szegény legénynek jó hosszú szakálla nőtt, mí­g sikerült az összes kacatot elvinni. Ekkor a Kévekötő kötelét elővette, egy tölgyfa vastag törzséhez erősí­tette. A vasüstöt ví­zzel teletöltötte, majd a mélybe leengedte. Ezután pedig ő is a kötélen beereszkedett. Szeme-szája elámult a csodálkozástól, hiszen a barlang mélyén egy hatalmas palotát pillantott meg.

A bejáratot jégoszlopok diszí­tették, a szobákban jégvirágos padló volt, a mennyezetet pedig ezer meg ezer jégcsap borí­totta.

A szegény legény a vasüstből egy kis vizet mert ki, evvel szép tisztára mosta a bejáratot, felsikálta a jégvirágos padlót, de még a megfakult jégcsapokat is egyenként megtörülgette. A tóba friss vizet engedett, a beteg lazacokat tiszta ví­zzel jól megmosta. Láss csodát, a halak egyszeriben meggyógyultak, táncra perdültek, ni­gy énekeltek: