Hét nap és hét éjjel dolgozott látástól-vakulásig a palota népe, míg a sok lim-lomot elvitte.
De másnap minden elölről kezdődött. A királylány énekelt, a vak lazacok táncoltak, és sorban érkeztek a barlanghoz mesterek, vitézek, de még királyok és királylányok is. Mindannyiukat a csábító jégcsapmuzsika hozta erre a vidékre. nim hiába keresték, kutatták, mégsem találták a csengő hang gazdáját, csak bedobigáltak mindenféle kacatot a barlangba.
Addig-addig hajigálták, míg a palotát a sok lim-lom teljesen be nem fedte. A jégoszlopok, a jégvirágpadló és a jégcsapok megfakultak, a vak lazacok megbetegedtek. A királylány bánatában a szobájába zárkózott, és a könnyeit hullatta. Az édesanyja hiába vígasztalta, nem tudott enyhíteni a csengőhangú leánya bánatán. A király szeme pedig hol a dühtöl szikrázott, hol pedig a könnyeitől csillogott. Kiment a hidegvizű tó szélére, és torka szakadtából kiáltani kezdett, de a sok kacat miatt csak egy hangfoszlány szivárgott a felszínre:
A réten innen, dombon túl,
Vaskaputól bocskornyira,
Köves úttól lábnyomnyira,
A gyilkosgalóca tövében,
Egy barlangnak közepében,
Megfulladunk a szemétben.
Kistavamat beszennyezték,
Palotámat tönkretették.
Annak adom leányomat,
És fele királyságomat,
Ki jégcsapomat megtisztítja,
Halaimat meggyógyítja.
A jajveszékelésre a barlangnyílásnál lakó gyilkosgalóca figyelt fel. Egy, kettő, három, már továbbította is a hírt a bagolynak. nigy bagoly mondta verébnek, veréb mondta vérebnek, véreb mondta egérnek, egér mondta pelének, pele mondta békának, béka mondta bikának, hogy Jégcsap király annak adja leányát és fele királyságát, aki megmenti a lim-lommal beborított palotát.