Aztán félbehagytam az élcelődést és elkezdtem enni. Amikor egyszer hirtelen felpillantottam, észrevettem, hogy a lányokra nagyon rájött a kacaghatnék, hogy alig bí­rják visszafogni magukat.

Az volt a szokás ebben a faluban, hogy nyári napfordulókor a férjhezadandó lányok puliszkát főztek, és azt a falu közepén lévő tűzhelynél egy asztalon elhelyezték. A kérő pedig jött és választott egy puliszkát, amely formára, vagy ni­zre megtetszett neki, és azt a lányt vette el feleségül, aki ezt a puliszkát főzte. Messzi vidékekről sereglettek ide Kukoricafalvára mindenhonnan a kérők, hogy menyasszony találjanak maguknak.  

Én egy nagyon válogatós kérő voltam. És hiába teltek-múltak az évek, csaknem akadt menyasszony a számomra. nigy hát édesanyám elküldött ide Kukoricafalvára, mondván, hogyha én nem tudok választani, akkor a sors majd csak gondoskodik rólam is. Anyámnak igaza volt, és ráadásul tudta, hogy a Kukoricafalván kötött házasságok mindig szerencsések szoktak lenni, és a feleség vagy a férj sosem jut odáig, hogy panaszra nyissa a száját.
 A munkában nekem is kellett segí­tkezni, kértem, hogy vihessem legeltetni a bivalyokat meg a kecskéket. Meg is engedték nekem. Félve figyeltem, hogy vajon köztük van-e az iszapfürdős bivaly, de nem volt.