-Van egy meglepetésem számodra! Gyere!
 Amikor kiléptek mindketten a pincéből, Pufi elámult: az égből óriási fehér pelyhek hulltak, amelyek éppoly puhák voltak, mint az ő bundácskája. A pelyhek a járdára hulltak és vastag hóréteget szőttek.
 -Ez számodra az első hó. – mondta Kormos Pufinak.
 És gyönyörű volt látni, ahogy ezek a hópelyhek csak hulltak, hulltak és egyre többen szálltak az égből a föld fele. Néhány percig álltak a havazásban, és egyszercsak a fűtőház felől fény árasztott el mindent.
 Egy nagy bí­borvörös szánkó szállt feléjük, amelyet öt rénszarvas húzott, és amely telis-tele volt csomagokkal, ajándékokkal, a szánkón pedig egy nagyhasú, fehér szakállas, fehér fürtös öregapó ült. Pufi a kutyaösztönétől vezérelve azonnal ugatásba kezdett. Ekkor az apó észrevette őt, megállí­totta rénszarvasokat, leszállt a szánkóról és odalépett Pufihoz, meg Kormoshoz. Pufi annyira meg volt ijedve, hogy Kormos jobbnak látta, hogyha gyorsan a fülébe súgja:
 -Ne félj, hisz ő a Télapó! Minden évben eljön, hogy ajándékokat hozzon a gyermekeknek.
 Kormos látta, hogy kis barátja mennyire ijedt, ölbevette a kis reszkető kutyust, és szeretettel megsimogatta.
 -Hogy hí­vnak, kiskutya?
Pufi válaszként a Télapónak ezt vakkantotta:
-Pufi... nirva vagyok, és Kormoson kí­vül senkim sincsen.