A fiúk gondolkodóba estek. Ha nem sikerül kigondolniuk a legigazabb hazugságot, mindörökké a boszorkány rabszolgáivá válnak. S mintha ez nem lenne elég, – még a szamárfültől sem szabadulnak meg, egész életükben viselniük kell azt. nigy hát tanakodtak egy keveset, majd a legrosszabb jó boszorkány ádáz pillantásától követve, mesélni kezdtek:
- Nnna jóóó, nime! A kecske, az oroszlán és a tehén szövetséget kötöttek. Összedobták a megtakarított pénzecskéjüket, mert azt tervezték, hogy egy fogadót nyitnak az erdő szélén. De a kecske..
- Hazugság! Ilyen nincs, az oroszlán rögvest elvenné a kecske és a tehén pénzét, sőt, örvendhetnének, ha ép bőrrel megúsznák a kalandot. Ez egy szemenszedett hazugság! Ennél jobbat nem tudtok?
A két fiú megint tanakodni kezdett, beszélgettek egy keveset, majd a második megszólalt:
- Volt egyszer egy rendkívül jó szakácsné. Egyik nap levágott és megsütött egy csirkét. A gazda épp vendégeket hívott ebédre aznap. De a csirke annyira csábító illatot árasztott, hogy menten összefutott tőle a nyál az ember szájában.
- Mindenképp meg kell kóstolnom ezt a csirkét, – mondta a szakácsné – hadd lássam elég sós-e.
És letörte az egyik szárnyát. Kicsit később, hogy észre ne vevődjön, letörte a másik szárnyat is. Kicsinként szépen megette az egész csirkét, majd a gazdához ment és nigy szólt: a csirkesült készen van, de a kések kicsorbultak, meg kellene fenni őket. A gazda nekifogott hát kést fenni. Eközben a szakácsné megvárta, míg a vendégek megérkeztek és nigy szólt hozzájuk:
- A gazdámnak elment a józan esze! Hallják hogyan feni a késeket? Meg akarja ölni magukat. Ezt hallva a vendégek hanyatt-homlok kiszaladtak a házból. Ezután a szakácsné visszament a gazdához és nigy szólt:
- Nocsak, milyen furcsa barátai vannak kendnek! Idejöttek, ellopták a csirkét és elfutottak mind!
