– Igen? – kacagott Zurinka. No, táncolj akkor, hadd nézzük, hogy táncolsz! Ti pedig muzsikáljatok! – szólt az övéihez.
Gunjar lépegetni kezdett, de Zurinka odalépett hozzá, és azt mondta:
– Ne nigy. Egyenes háttal járd. Nézd csak, nigy!
A herceg elkezdett táncolni, és csak nézte a lányt, és a lány sem tudta levenni a hercegről a szemét. nigy mulattak hajnalig, de pont napfelkelte előtt hirtelen nagy vihar kerekedett. Jungalia volt, aki hírt kapott arról, hogy a herceg már nem fekszik az ágyban. A muzsikusok szétszaladtak, Zurinka és Gunjar pedig kézenfogva beszaladtak az erdőbe egy tisztásra, ahol Grastinel lovai legeltek. Gyorsan felültek Balval, a legsebesebb ló hátára. De Jungalia csak üldözte őket. Eljutottak Carroshoz, aki egy bronzüstöt adott nekik ajándékba. Zurinka leborította az üstöt és egy fekete tó lett belőle. A varázsló utánuk úszott, vigyázva maga előtt tartotta a tükrét. Ekkor Rupihoz értek, aki egy ezüstfésűt adott ajándékba nekik. Zurinka a háta mögé hajította, lett belőle egy égig érő töviserdő, amelynek a tüskéi egészen az égig értek. Jungália keresztül akart haladni a töviserdőn, de a tüskék szétszaggatták a húsát, csak egy csontváz maradt belőle, aki szorosan keblére ölelte a tükrét.
így hát már nem kellett tovább szaladniuk, Zurinka és Gunjar lefeküdtek a magas fűbe és elaludtak. Gunjar megtalálta az igazi szerelmet, és Zurinkával együtt beléptek Arrom országába, ahol találkoztak Zoralio királlyal és Luludia királynéval. Jungalia, aki mindent látott a tükrében, nagyon örvendezett és behatolt a fiatal Gunjar herceg álmaiba ismét, s ott kurjongatott nagy örömében. Aztán ördög képében jelent meg Zoralionak, szemeiből lángnyelvek csaptak ki, egyenesen neki a királynak. Élet-halál harc vette kezdetét. Jungalia mindent felperzselt, amit az útjában talált, de Zoralio csak intett és máris eleredt az eső. Jungalia egy ködfátylat eresztett az országra és teljesen elsötétítette azt.
