• Úgy éreztem, mintha fojtogatnának:

    - Hát iskolába nem fog járni?

    - Minek menne? Szebben megtanul varrni talán? Még megtudja, hogy honnan jött, és merre tart, megtanulja túlélni az első szerelmet.

    - Hát én biztos nem fogom túlélni… – mondtam, és Annácskára néztem.
    Lukács hallgatott, mint egy bölcs öregember, aki már sok mindent tud. Három esztendővel volt idősebb, mint én. Most fölkapta a kishúgát a nyakába, és ni­gy mentünk tovább, le a völgy felé.

    A folyók fehéren habzottak, akár a tej. 

     - Próbálj meg mindig a nyomomba lépni, – mondta, – mert itt ingoványok is vannak, és állandóan változtatják a helyüket, itt minden mozdul, költözik, csak a folyó őrzi meg a medrét, pedig el sem várnád tőle… a folyó mutatja az utat.
    Annácska csukott szemmel és a nap felé fordí­tott arccal énekelt, a bátyja mellkasán dobolva apró lábacskáival.

    A folyóparton pihenőt tartottunk. Végignyúltunk a napsütésben a nagy kőgombócokon, aztán megfürödtünk a fehér habokban. A ví­z sűrű volt, akár a tej és csak úgy szállt belőle a gőz. Annácska kis fehér pillangókat hajkurászott. A levegőben összekeveredett az átforrósodott kő illata a zöld fűnek és a tejnek az illatával. Én ezt a kiaszott, kevés füvet termő, vörös dombokkal szegélyezett tartományt néztem, és a tekintetem mindegyre a folyók irányába szaladt. A folyók egy fennsí­khoz vezettek, amely innen égbe emelkedő falnak tűnt.
    - Itt a föld meddő, túl sok vasat tartalmaz, ni­gy kevés a legelő.

     

     
    1
    Következő mese A legigazabb hazugság
  • ingtorrent.com
  • abouttorrent.com
  • storytorrent.com